Blog

Mozgalmas évet tudunk magunk mögött a magyar gasztronómiában. A Bocuse d’Or versenyeken elért sikerek, az Áfa-kulcs csökkentése, a Magyar Turisztikai Ügynökség megalapítása mind-mind fontos mérföldkövek a magyar gasztronómia fellendüléséhez vezető úton.

E folyamat további menedzselése rengeteg apró munkát igényel, amelyeket Zsidai Zoltán Roy intenzív üzleti tevékenységei miatt nem tudott volna teljes erővel elvégezni a következő időszakban.

Ezért szavazás útján egy olyan személyt választott meg a Küldöttgyűlés elnöknek, aki a szakmában már bizonyította rátermettségét, a Bocuse d’Or Akadémia keretein belül pedig részt vett abban a szervező munkában, amely több között a Bocuse D’Or-on elért sikerekhez is vezetett.

Az Elnökség elnöke posztot ezentúl Csapody Balázs tölti be, Zsidai Zoltán Roy továbbra is az Elnökség tagja marad.

Gratulálunk Balázsnak és köszönjük Roy-nak az eddigi elszánt munkáját.

Üdvözlettel,

A Pannon Gasztronómiai Akadémia Elnöksége

(fotó: Szindbád az utazó)

Kedves PGA Tag!

A december 29-én, a rendezvényekre vonatkozó Áfa kulccsal kapcsolatos posztunkat a NAV tájékoztatás szerint az alábbiakban módosítanánk:

A cateringre a 27%-os Áfa-kulcs vonatkozik.

A NAV által megjelentetett tájékoztató teljes anyagát a tovább gombra kattintva olvashatja.

Üdvözlettel,

Zsidai Zoltán Roy
az Elnökség elnöke

Read More

A KSH napokban kiadott tájékoztatása alapján a rendezvényi étkeztetés, amennyiben nem az étterem, illetve szálloda területén történik, akkor az 55.52.1-es közétkeztetés szj besorolás alá tartozik. Ez véleményünk szerint téves és önmagának ellentmondó értelmezés, hiszen:

A szolgáltatások jegyzéke (szj) alapján 3 szj szám besorolás tartozik a közétkeztetésbe:
– 55.52.11 Ételkészítés lakosságnak: nem tartozhat ebbe a rendezvény, hiszen nem a háztartásoknál történik a felszolgálás
– 55.52.12 Ételkészítés közlekedési szervezetnek: nem tartozhat ebbe, hiszen nem légiközlekedésnek történik az értékesítés
– 55.52.13 Ételkészítés más szervezetnek : nem tartozhat ebbe, hiszen nem iskoláknak, kantinoknak történő étel eljuttatása valósul meg, hisz a rendezvény nem is étel eljuttatás, hanem egy összetett szolgáltatás

A NAV 2016.12.07-én kiadott írásbeli tájékoztatója alapján, a szakértőnk értelmezése szerint kedvezményes kulcsba, így az 55.30.1 Étkezőhelyi szolgáltatás alá tartozik a rendezvényamennyiben az étel illetve a helyben készített nem alkoholtartalmú ital értékesítése úgy valósul meg, hogy a helyben fogyasztáshoz megfelelő környezet, eszközök (pl. asztal, ülőalkalmatosság, evőeszközök, szalvéta, stb.), és azok tisztán tartása biztosított (szemetes, takarítás, leszedés), mert ezzel szolgáltatásnyújtás valósul meg, attól függetlenül, hogy azokat (részben vagy egészben) közvetlenül az étel, helyben készített ital értékesítője vagy más személy biztosítja. (Azaz például egy bevásárlóközpont foodcourtja vagy a Gourmet Fesztivál, ahol az asztalok és a környezet tisztántartásáért az üzembentartó vagy a fesztiválszervező felel.)

Ergo ebben az írásbeli tájékoztatóban a NAV implicit definiálja az étkezőhely fogalmát azzal, hogy az akkor valósul meg ha a helyben fogyasztáshoz megfelelő környezet, eszközök (pl. asztal, ülőalkalmatosság, evőeszközök, szalvéta stb.), és azok tisztán tartása biztosított (szemetes, takarítás, leszedés), hiszen ekkor szolgáltatásnyújtás valósul meg.

Ezért fenti feltételek megléte esetén szakértőnk vélemenye szerint a rendezvény az 55.30.1 étkezőhelyi szolgáltatás alá tartozik és így vonatkozik rá a kedvezményes Áfa-kulcs.

Az Elnökség nevében
Zsidai Zoltán Roy
elnök

Alább összefoglaltuk a vendéglátóipari Áfa-változást, hogy a gyakorlatban mit jelent ez az éttermekben január 1-től. Az összefoglalót pénzügyi szakértőnkkel állítottuk össze  a jogszabály és a NAV írásos útmutatója alapján.

Bízunk benne, hogy a 18%-os Áfa kulcs bevezetésével regóta várt forrásokhoz jutnak az éttermek, így a gasztroforradalom vívmányainak megvédése és terjedése lehetővé válik az elengedhetetlen gazdasági konszolidációnak köszönhetően.

Természetesen rengeteg még a feladat az alapanyagok és a szakképzés területén is, bízunk benne, hogy ezeken a területeken is hamarosan komoly fejleményekről számolhatunk be.

Az Elnökség nevében Zsidai Zoltán Roy
elnök
——————————————————————–

  1. Minden étteremben a következő szabályokat kell követni:
  • Étel:
    • minden helyben fogyasztott étel 18% Áfa-kulcs alá esik
    • minden házhoz szállított ill. elviteles étel (kivéve cukrásztermékek és péksütemények) 27%
    • megmaradt étel elvitele 18%-os Áfa-kulcs alá esik
    • édesség elvitelre 18% (mivel cukrász-és péktermék)
    • kivételek:
      • 40%-nál nagyobb kakaótartalmú cukrász-és péktermék, elvitelre 27% Áfa vonatkozik rá
      • ha egy pizzának a feltétei (minden, ami nem maga a tészta) kevesebb, mint 20%-át teszik ki a teljes ételnek, akkor elvitelre is 18% az Áfa-kulcs
  • Ital:
    • Minden helyben fogyasztott kávé, tea, limonádé, szörp, alkoholmentes koktélok, frissen facsart gyümölcslevek stb 18% (helyben készült italok)
    • Minden helyben fogyasztott üveges vagy dobozból pohárba töltött üdítő 27% (attól, hogy rakunk bele jeget és citromot, nem minősül helyben készültnek)
    • Minden helyben fogyasztott alkoholos ital 27%
    • Elvitelre minden ital a 27%-os Áfa körbe tartozik
  • Set menu: 
    • Nem kell külön meghatározni a tételek árait, de a menü végén fel kell tüntetni, hogy hány forint esik a 18%-os Áfa körbe és hány forint esik a 27%-os Áfa körbe.

Gyakorlati alkalmazás az éttermekben:

  • A számla a következőképpen lesz megbontva:

– 18%-os Áfa alapú tételek összesen: x Ft – Ehhez tartozó szervízdíj x*0.13
– 27%-os Áfa alapú tételek összesen: y Ft – Ehhez tartozó szervízdíj y*0.13

Ennek megfelelően a NAV gépbe a 18%-os Áfa alapú tételek összegét a 18%-os gyűjtőbe kell beütni, a 27%-os Áfa alapú   tételek összegét pedig a 27%-os gyűjtőbe. A 18%-os tételekre eső szervízdíjat a 18%-os gyűjtőbe és a 27%-os tételekre eső szervízdíjat a 27%-es gyűjtőbe.

  1. Rendezvények esetén követendő szabályok, ha az saját vendéglátó helyen történik
  • Ugyanazokat a szabályokat kell követni, mit az éttermi á la carte szervíznél:
    • minden étel 18%
    • kávé, tea, limonádé, szörp, alkoholmentes koktélok, frissen facsart gyümölcslevek 18%
    • minden üveges vagy dobozból pohárba töltött üdítő 27%
    • alkoholos italok 27%

Fontos információ a rendezvényszervezőknek:

  • az ügyfélnek kiküldött ajánlatban meg kell bontani a csomagot és külön jelölni, hogy hány Ft esik a 18%-os Áfa körbe és hány Ft esik a 27%-os Áfa körbe
  • fontos, hogy a bontás arányos legyen, pld. ha a csomag fele alkohol, akkor az Áfa-bontás is fele-fele arányban valósuljon meg
  1. Kitelepülések esetén: 

Amennyiben biztosított az asztal, szék, szemetes, evőeszköz:

  • Ugyanazokat a szabályokat kell követni, mit az éttermi á la carte szervíznél vagy a rendezvényeknél:
    1. minden étel 18% helybenfogyasztásra
    2. minden étel, ami nem cukrásztermék vagy péksütemény az 27% elvitelre
    3. cukrásztermék vagy péksütemény 18% elvitelre is (kivéve, ha 40% több kakaó van benne)
    4. kávé, tea, limonádé, szörp, alkoholmentes koktélok, frissen facsart gyümölcslevek 18%
    5. minden üveges vagy dobozból pohárba töltött üdítő 27%
    6. alkoholos italok 27%

Amennyiben nem biztosított az asztal, szék, szemetes, evőeszköz – ebben az esetben áruértékesítés történik és nem vendéglátás

  1. cukrásztermék vagy péksütemény elvitelre 18% (kivéve, ha 40% több kakaó van benne)
  2. minden más étel 27%
  3. minden ital 27%

A Lyoni döntőn a magyar csapat presidentje Hamvas Zoltán lesz, ami azt jelenti, hogy pontozóként lesz jelen a zsűriben. Nagy múltú szakácsként, valamint többéves Bocuse d’Or versenytapasztalatával maximális szakmai felkészültséggel és igazságosan tudja az általa adott pontszámokat megállapítani.
A versenyen minden ételre érvényes szabály, hogy az arra adott legmagasabb és legalacsonyabb pontszám nem kerül be az összpontszámba.
Read More

Millásreggeli interjú Zsidai Roy-al az éttermi áfacsökkentésről, a 2016.04.18-i adásban arról beszélgettek, hogy csökkenhet-e az éttermi szolgáltatások áfája, ez azonban nem azt jelenti, hogy olcsóbb lesz étterembe járni, hanem azt, hogy kifehéredhet a szektor, és könnyebb lesz itthon tartani a munkaerőt.

Az interjú teljes szövegét a bővebben gombra kattintva olvashatják.

Read More

Nagy öröm a tagok számára, hogy a kormányzat meghallgatta az érveiket és hivatalosan is megerősítették, hogy 2017-től jelentősen csökken az Áfa ezen a területen. Ez komoly lehetőség, ami egyszerre szolgálja az ágazatra jellemző kis- és középvállalkozói szektor sikeresebb és átláthatóbb működését, munkahelyek teremtését, a minőség erősítését, és jelentős segítséget ad az elmúlt években látványos eredményeket hozó szakmai fejlődés felgyorsításához és kiszélesítéséhez.

A hírről az indexen megjelent cikket ITT olvashatják.

Széll Tamás nyerte a Bocuse d’Or magyar döntőjét, ahol hat induló közül bizonyult a legjobbnak, így ő képviseli a magyar gasztronómiát a világ legrangosabb szakácsversenyén, a Bocuse d’Or európai döntőjén. A versenyzőknek kecsegéből és annak kaviárjából, valamint szarvasborjúból kellett egyedi hal- és húsételt készíteniük. A hatalmas érdeklődés mellett lezajlott versenyen több szakmai elismerést is kaptak a részvevők. Az európai döntőt május 10-11-én rendezik Budapesten.

Read More