Blog

Széll Tamás képviseli hazánkat a Bocuse d’Or európai döntőjén

Széll Tamás nyerte a Bocuse d’Or magyar döntőjét, ahol hat induló közül bizonyult a legjobbnak, így ő képviseli a magyar gasztronómiát a világ legrangosabb szakácsversenyén, a Bocuse d’Or európai döntőjén. A versenyzőknek kecsegéből és annak kaviárjából, valamint szarvasborjúból kellett egyedi hal- és húsételt készíteniük. A hatalmas érdeklődés mellett lezajlott versenyen több szakmai elismerést is kaptak a részvevők. Az európai döntőt május 10-11-én rendezik Budapesten.

A február 18-i magyar döntőnek hatalmas tétje volt: a győztesek májusban az európai döntőn képviselhetik Magyarországot. Ezt az óriási lehetőséget a Bocuse d’Or-on már korábban is eredményesen szereplő Széll Tamás (Onyx) nyerte, mellette Győrffy Árpád (Kollázs, Four Seasons), Pohner Ádám ((Olimpia Étterem), Sándor Rodrigo (Costes Downtown), Szabó László (Sodexo) és Volenter István (67 Étterem és Bistro) versenyzett még az európai döntőbe jutásért. A második helyen Pohner Ádám végzett, és Volenter István léphetett a dobogó harmadik fokára.

12743726_1064832616910464_3153471610304002964_n

A versenyzők szarvasborjú combjából és gerincéből egy alapvetően tálon bemutatott húsételt készítettek, míg a kecsegéből és annak kaviárjából egy tányéron bemutatott halételt állítottak össze, amelyekhez fele arányban zöldséget, gyümölcsöt, friss zöldeket és fűszereket kellett használniuk. Mindkét versenymunkát 8+2 adagra készítették el. Fontos szempont volt, hogy a megadott alapanyagokból eredeti, kreatív ételkülönlegességek szülessenek.

„Rendkívül magas színvonalú verseny volt, soha nem rendeztek Magyarországon ilyen nívós versenyt. Hatalmas fejlődésen ment át a magyar gasztronómia az utóbbi időben, és bizakodva nézünk az európai megmérettetés elé – értékelte a versenyt Hamvas Zoltán, a Magyar Bocuse d’Or Akadémia elnöke, s egyben a zsűri elnöke is.

A fogásokat 12 fős nemzetközi zsűri értékelte, melybe 6 tagot a döntősök delegálhattak, hatan pedig nemzetközi szaktekintélyként voltak jelen. Az ételek elbírálásakor az elsődleges szempont az íz, a prezentáció és az eredeti jelleg és végül, de nem utolsó sorban a tiszta, racionális anyagfelhasználásra épülő konyhai munka. A majdani európai döntőn számításba veszik majd az értékelés során, hogy mennyire jelennek meg az elkészült ételekben a magyar (gasztro)kulturális elemek, hagyományok,.

Rasmus Kofoed, a zsűri dán tagja is elismerően nyilatkozott a versenyről: „Nagyon tetszett az a rendkívüli hangulat, amit itt teremtettek és egy nagyon izgalmas versenyt láthattunk.”

Több szakmai elismerést is kiosztott a zsűri

A versenyzők munkáját több díjjal is jutalmazta a zsűri csapatban és egyénileg egyaránt, így a győztesen kívül több kategóriában is vehettek át szakmai elismeréseket a résztvevők.

A legkiemelkedőbb csapatmunkáért járó különdíjat a Széll Tamás – Szabó Kevin párosnak ítélték, jutalmuk 2 éjszaka teljes ellátással az Accent Hotel Management által üzemeltetett Greenfield Hotelben.  A legjobb és a legszebb haltányérért Pohner Ádámot illette az elismerés. A legszebb hústál díját Széll Tamás érdemelte ki. Szabó László pedig a legjobb hústál elismerését vívta ki A legjobbnak ítélt hal- és hús versenymunkák nyertesei a Magyar Bocuse d’Or Akadémia arany fokozatú pártolói tagja és hivatalos alapanyag beszállítója, a METRO Kereskedelmi Kft. felajánlásából egyenként 100.000 Ft értékű professzionális konyhai eszközcsomagot vehettek át. A legszebb versenymunkák díjazottai pedig egy-egy Nespresso Pixie kávégépet és Pure Origin kávéválogatást vehettek át a Magyar Bocuse d’Or Akadémia arany fokozatú pártolói tagja, a Nespresso jóvoltából.

A csapat sikerében nagyon fontos szerepet játszik a séf segítőjé, a commis, ezért az ő munkájukat külön is elismerték. A commis díj első három helyezettje, Pozsár Bence (Szabó László segítője), Szabó Kevin (Széll Tamás segítője) és Szegedi Réka (Győrffy Árpád segítője) lett, kik közül az első és egyúttal különdíj győztes egyy Lurpak ajándékcsomagot kapott, a Magyar Bocuse d’Or Akadémia bronz fokozatú pártolói tagjától.

Támogatók sora ismerte el a versenyzők kimagasló teljesítményét

A somlói Kreinbacher Birtok – a Magyar Bocuse d’Or Akadémia bronz fokozatú pártolói tagjától minden versenyző egy Prestige Brut 2011 Magnum pezsgőt vehetett át.  A Törley Pezsgőpincészet – a Magyar Bocuse d’Or Akadémia ezüst fokozatú pártolói tagjától minden commis egyedi, névre szóló 3 literes Törley Casino Sec pezsgőt kapott.  A Magyar Bocuse d’Or Akadémia hivatalos beszállítója, a Villeroy & Boch Hotel Porcelán magyarországi vezérképviselete minden csapatnak két, a 2015- ös világversenyre készült festett emléktálat adott át.

Telt ház és lelkesítő hangulat a lelátókon

A Bocuse d’Or magyar döntőjére több ezren látogattak ki a Hungexpora, ahol zsúfolásig telt lelátóról követték figyelemmel a nézők a séfek tüsténkedését a látványkonyhában, majd csodálhatták meg az elkészült ételkülönlegességeket. Az esemény a vendéglátást most még csak tanuló fiatalokat is megmozgatta: 33 magyar vendéglátóipari iskolából érkeztek az ország minden részéből érdeklődők, és közülük kerültek ki az ételeket a zsűrinek felszolgáló pincérek is. A magyar döntő kiválóan megalapozta az európai döntőre való felkészülést is, amely a nyerteseknek kemény munkával tovább folytatódik az elkövetkező hónapokban.

Májusban Bocuse d’Or európai döntő Budapesten, ismét a Hungexpon

Május 10-11-én Budapest lesz a házigazdája a világ legrangosabb szakácsversenyének, a Bocuse d’Or Europe-nak. A versenyt a Hungexpo Sirha kiállításán rendezik, amely az élelmiszeripar-, pék- és cukrászipar, szálloda- és vendéglátóipar prémium kategóriás nemzetközi szakkiállítása. Ez idő alatt Magyarország és a magyar gasztronómia áll majd a világ figyelmének középpontjában, ahol 20 európai nemzet legjobbjai között dől majd el, hogy melyik 11 ország séfje jut el Lyonba, a 2017-es világdöntőre.

Az európai döntő fő alapanyagai – a verseny történetében egyedülálló módon – mind magyarok lesznek, s az ételeket is magyar borokkal kísérik majd. Széll Tamás és segítője, Szabó Kevin a verseny második napján, május 11-én lép majd színre és méri össze tudását egy nagyon erős európai mezőnnyel.

Magyarországnak óriási lehetőség ez a nemzetközi esemény arra, hogy megmutassa konyhaművészetét és megismertesse a világgal azokat a sajátos alapanyagokat, amelyek eredetivé, jellegzetessé teszik a magyar gasztronómiát.

Május a gasztronómia jegyében

A Bocuse d’Or európai döntőjét követően a május a Gourmet Fesztivállal, Magyarország vezető, rangos gasztronómiai eseményével folytatódik. Idén a megszokottól korábban, május 12. és 15 között várja a Bocuse d’Or-on a kulináris élményekre hangolódott látogatókat, és minden ínyencet. A több mint 100 kiállító révén, beleértve a legtöbb fővárosi és vidéki top éttermet, a Gourmet példátlan lehetőséget kínál arra, hogy megismerjék és megtapasztalhassák a hagyományos és a modern magyar gasztronómia legjavát pár nap alatt, egyetlen helyszínen. A Gourmet Fesztiválon a magyar Bocuse d’Or csapattal is alkalmuk lesz találkozni a látogatóknak.

Forrás: Bocouse d’Or Hungary

Share it on